Edzőink
Bemutatjuk szakértő jógaoktatóink szenvedélyes és lelkes csapatát, akik minden alkalommal arra törekednek, hogy segítsenek helyreállítani a tested és elméd közötti harmóniát. Motiválnak és támogatnak téged a kiegyensúlyozott életmód felé vezető utadon.

Tábori Krisztina
vezető edző / tulajdonos
Szerettem volna egy helyet, ahova mindenki eljöhet aki mozogna. Ahol mindenki jól érzi magát, nem számít hány éves és, hogy milyen fizikai állapotban van, csak az, hogy mozogni szeretne. Ezért alapítottam meg a Stúdió BudaHills-t.
A sport mindig is fontos része volt az életemnek, szeretném ha ez minél több embernek így lenne! A Pilates-szel már felnőttkoromban ismerkedtem meg, rögtön szerelem lett.
Régi álmom vált valóra azzal, hogy ezt a szép sportot immáron nem csak hobbiként űzöm, hanem oktatóként is aktívan segítem a Pilates-re járó vendégeinket. A Pilatesen belül gépes, reformer pilates-t oktatok, azon belül is a klasszikusabb vonalat képviselem.

Illés Enikő
edző
Sziasztok, Illés Enci vagyok. Mindig az élétem része volt a sport. Kicsiként balettal és úszással kezdtem, majd a kettő egyvelegeként váltottam a szinkronúszásra, amit a mai napigvversenyszerűen űzök, korábban válogatott kerettag is voltam. Hétköznapjaim egy részét még a tanulás teszi ki, a Budapesti Corvinus egyetem hallgatója vagyok. Volt egyszer egy edzőm, aki azt tanácsolta nekem, hogy kezdjek el csoportos órákat tartani, ugyanis a tehetségem, a precizitásom és a kisugárzásom meg van hozzá. (felidézve a szavait) Ekkor ezt lehetetlennek és test idegennek éreztem. A reformer pilates, ahogy mondani szokták ‘első látásra szerelem lett’, aztán annyira elkezdett érdekelni a világa, hogy gondoltam többet szeretnék megtudni róla és fejleszteni szeretném magamat, így vagyok most itt. Időközben elvégeztem a talaj pilates képzést is.
Óráimon a teljes testet átmozgatjuk, különös figyelmet fordítva minden fő izomcsoportra, hogy egy átfogó edzésben részesüljünk.

Boda Réka
edző
Boda Réka vagyok, a sport mindig is fontos része volt az életemnek, tíz évig versenyszerűen táncoltam, így természetes volt, hogy tovább kerestem a mozgásban rejlő kihívásokat. Amikor először kipróbáltam a pilatest, azonnal tudtam, hogy megtaláltam a helyem. Először a talajpilatesszel ismerkedtem meg, majd a reformer világába is beleszerettem. Az óráimba igyekszem olyan gyakorlatokat beépíteni, amelyekkel a vendégek átléphetik a saját határaikat, mert hiszem, hogy a valódi fejlődés a komfortzónán kívül kezdődik. Célom, hogy a vendégek ne csak fizikailag, hanem mentálisan is feltöltődjenek, miközben a pilates segít megtalálni az egyensúlyt, az erőt és a tudatosságot. Szeretettel várlak, hogy együtt érjük el a test és a lélek harmóniáját!

Bódi Denise
edző
Denise vagyok, reformer és talaj pilates oktató, mellette évek óta személyi edzőként dolgozom. A pilates a gerincsérvem miatt vált számomra fontos mozgásformává. Mára a mindennapjaim elengedhetetlen része. Mind a rehabilitációra, mind a megelőzésre ès az erősítèsre is kivàló edzèsforma.
Oktatóként fő célom a helyes mozgásminta megtanítása, a szépen kivitelezett, kontrollált gyakorlatok elsajátítása. Fontos számomra, hogy mindenki a saját edzettségi szintjén találja meg az óráimon azt a kihívást és célt, amit együtt elérhetünk. A rendszeres pilates nemcsak erősebbé és rugalmasabbá tesz, hanem a tartásod és a mozgásminőséged is javítja.
Ha szereted a kihívást ès testi-lelki feltöltődésre vágysz, gyere edzeni, várlak szeretettel az óráimon!

Barabás Laura
edző
Barabás Laura vagyok, gyerekkorom óta fontos szerepet tölt be az életemben a sport. Amikor először találkoztam a reformer pilatesszel, azonnal magával ragadott – szerelem volt első látásra. Azóta eltökéltem, hogy szeretném másokkal is megosztani ennek a mozgásformának a jótékony hatásait.
Főállásban egy multinacionális vállalat pénzügyi részlegén dolgozom, így pontosan tudom, milyen fontos egy hosszú munkanap után kikapcsolódni és feltöltődni. Számomra a pilates ezt az egyensúlyt jelenti, és hiszem, hogy másoknak is hasonló értéket adhat.
Az óráimon célom, hogy mindenki – kortól és nemtől függetlenül – megtalálja a pilates szépségét, és közösen dolgozzunk a fejlődésen egy támogató, inspiráló légkörben. Várlak szeretettel, ha szeretnéd megtapasztalni ezt a különleges mozgásformát!

Dömötör Fruzsi
edző
Dömötör Fruzsi vagyok, reformer pilates oktató. A sport gyerekkorom óta fontos része az életemnek, de amikor először találkoztam a pilatesszel, azonnal beleszerettem ebbe a mozgásformába. Az óráimon nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy mindenki a saját szintjén dolgozhasson, miközben lehetőséget kap arra is, hogy feszegethesse a határait. A gyakorlatokat úgy állítom össze, hogy egyszerre legyenek kihívást jelentőek, mégis biztonságosak, és mindenki megtapasztalhassa a fejlődés örömét. Figyelek a helyes kivitelezésre, a légzés és a mozgás összhangjára, és arra, hogy minden résztvevő megtalálja az egyensúlyt az erő és a rugalmasság között. Célom, hogy óráimon lehetőséget adjak a komfortzónából való kilépésre és, hogy az óra végén energikusabban és magabiztosabban távozz. Ha szeretnéd kipróbálni, milyen is a pilates varázsa, várlak sok szeretettel az óráimon! Mozogjunk együtt, és lépjünk ki a megszokott keretekből!